Az állóképesség mellett örömet is ad - Gymstick óra a szombathelyi Öntődében

Megismertünk egy új mozgásformát, és vele együtt annak szombathelyi nagykövetét, Takács Szabinát.

Edzés után vagyunk mi is a fotósunkkal, még az izzadság is folyik rólunk kissé, amikor a szombathelyi Öntöde Sportcentrum előterében leülünk beszélgetni Takács Szabinával.

Témánk a „gymstick” , és biztosak vagyunk benne, hogy Szabina tud nekünk újat mondani, merthogy a szót először akkor hallottuk, amikor telefonon időpontot egyeztettünk.

„A gymstick egy Finnországból származó speciális eszköz, mindössze 2003 óta van használatban. Ezután jelent meg Magyarországon, én pedig négy éve vagyok ennek a mozgásformának az edzője” – kezdi mosolyogva oktatásunkat Szabina.

A gymstick, tudjuk meg, egy üvegszálas bot, szivacs markolattal, mindkét végén gumihevederrel. Maga a bot általában a kézben van, a heveder pedig a lábfejre rögzítve. A sportoló így leginkább aeromozgást végez, szinte minden izmot megdolgoztatva. A gyakorlatok fejlesztik az állóképességet, a gerincstabilitást. Egy óra alatt 400-450 kalória ég le rólunk.

Öntöde Gymstick edzés
Bemelegítés

„Nekem alapból gerincsérvem van, korábban gyakorlatilag állandó fájdalommal éltem. Mióta a gymstick bejött az életembe, ezt mintha elfújták volna” – mondja Szabina, majd kérdésünkre közli: életkortól és nemtől függetlenül mindenkinek ajánlható. Érdekes például, hogy a fitnesz-világbajnokságon a sportolók újabban ezzel az eszközzel melegítenek be.

Három évvel ezelőtt Budapesten 770 ember gymstickezett egyszerre, ami egyrészt azt jelenti, hogy Brazília után most Magyarország tartja ezt a Guinness-rekordot, másrészt azt, hogy hazánkban is egyre népszerűbb ez a sport.

Öntöde Gymstick edzés
Takács Szabina

Az Öntöde Sportcentrum gymstick-csoportjában, ami tudtunkkal Szombathelyen az első és egyetlen, jelenleg körülbelül egy tucatnyian vannak. Többen az indulás óta tagok, néha vannak ugyan cserék, babavárás és egyéb élethelyzetek miatt, de alapból nagyon kevés a lemorzsolódás, és a helyükre mindig érkeznek újak.

Amikor bejött a Covid sokan vásároltak otthonra is botot, merthogy aki elsajátítja az alapokat, az elvileg otthon is tudja ezt csinálni; igaz, annak azért más a hangulata.

Öntöde Gymstick edzés
Minden izmot megmozgat

Takács Szabina hetente két alkalommal, kedden és pénteken tart órát az Öntödében, illetve személyi edzőként magánórákat is ad.

„Most már a nyárra készülünk, a lányok ilyenkor szeretik, ha nagyobb hangsúlyt helyezünk az alsótestre, fenékre, combra stb., de mindig átmozgatjuk a teljes testet és igyekszem az órákat változatossá tenni” – meséli.

Öntöde Gymstick edzés
400-450 kalória megy le az órán

Mi pedig azt kérdezzük, hogy hogyan lesz valakiből gymstck-edző.

„Amikor gyerek voltam, apukám mindig azt mondta, hogy madzaggal kellene lekötözni, hogy kicsit nyugton legyek. Szóval mindig mozgékony voltam, több sportot kipróbáltam, atlétikát, kosárlabdát, aerobikot, zumbát. Aztán 2018-ban elmentem egy Katus Attila-táborba, ott találkoztam először a gymstick-kel. Szerelem volt első látásra, olyannyira, hogy azonnal beiratkoztam a következő edzői képzésre, amit el is végeztem” – érkezik a válasz.

Szabina „civilben” egyébként kertész, szerinte remekül kiegészíti egymást ez a két, egymástól látszólag távol eső tevékenység.

Amikor a példaképeket firtatjuk, nem sokat gondolkodik: "Amikor csak tehetem, részt veszek Schobert Norbi, Rubint Réka, Katus Attila fellépésein. Tőlünk tanultam azt is, hogy mennyire fontos a motiváció, és hogy hogyan kell ezt erősíteni. Nagyon jó érzés az, hogy amikor látom, hogy az a vendég, aki mélyponton volt még az óra elején, jókedvűen távozik az óráról. És ez visszafelé is igaz, mert nekem sem indul minden napom mosolygósan, de mihelyst meghallom a zenét, kisüt a nap és már semmi más nem számít.”

Öntöde Gymstick edzés
Kattintson a képre a galériához!

„Én sok minden miatt nagyon hálás vagyok ennem a sportnak” – zárja a beszélgetést a Szabina, majd elindul az edzőterem felé, ahol láthatóan már nagyon várja a csoportja. És nemsokára indul Tiësto "The Business" című dala, és vele együtt a kedd esti óra.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

(X)