Az Egyesült Királyságból irányították a magyarországi unokázós csalókat

Vádat emelt az ügyészség a bűnszervezet tagjai ellen.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a bűnszervezetet négyen - egy negyvenegy éves férfi és élettársa, egy negyvenéves nő, továbbá a nő húga és sógora - hozták létre, hogy idős emberektől pénzt és ékszereket csaljanak ki. A vádlottak 2018 júniusától 2019 júniusáig több mint 40 millió forintnyi értékhez jutottak hozzá. A módszerük az volt, hogy egyikük Magyarországon élő időskorúakat hívott fel és a sértett közeli hozzátartozójának adta ki magát. Azt állította, hogy autóbalesetben nagy kárt okozott és kiskorú sérült is van. A telefont a csaló ezután átadta annak, aki az állítólagos balesetben részes személygépkocsi sofőrjének adta ki magát, vagy a helyszínen tartózkodó "mentősnek", aki megerősítette a történetet.

A telefonálók nagyobb összeget, illetőleg ékszereket kértek az okozott kár rendezésére, jelezve, hogy elküldenek valakit az értékekért. A vádlottak több mint negyvenmillió forintnyi értékhez jutottak hozzá. A pénzt átutalással és banki befizetéssel osztották meg egymással. A Budapesti I. és XII. kerületi Ügyészség huszonkét ember, köztük egy fiatalkorú ellen emelt vádat többrendbeli, időskorúak sérelmére, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, egyes vádlottakkal szemben pénzmosás bűntette miatt is a Fővárosi Törvényszéken. Tíz vádlott letartóztatásban van, öten bűnügyi felügyelet alatt állnak. Az ügy felderítésében a magyar rendőrség együttműködött külföldi társhatóságokkal. Több nemzetközi-és európai elfogatóparancs továbbra is érvényben van.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek