Az Európai Parlament bővítené a légitársaságok utasainak jogköreit

Ez nem tetszik az európai légitársaságoknak.

Az EP közlekedési bizottsága olyan állásfoglalást fogadott el, amely bővítené az utasok kártérítési jogait a járatkésések esetén, ez azonban nem tetszik a légitársaságoknak - írja a Politico.

A bizottság 34 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül és két tartózkodás mellett fogadta el az állásfoglalást, ami emellett támogatja azt a kezdeményezést is, hogy az utasok ingyenesen vihessenek fel egy legfeljebb 7 kilogrammos kézipoggyászt a fedélzetre.

A döntés feldühítette a légiközlekedési ágazat szereplőit. Az Airlines for Europe (ami olyan nagy légitársaságokat tömörít, mint a Lufthansa, az Air France-KLM, a Ryanair vagy az IAG) – irreálisnak nevezte az EP állásfoglalását.

A közlekedési bizottság azt javasolja, hogy a hosszú késés vagy járattörlés esetén járó minimális kártérítés emelkedjen 250-ről 300 euróra.

Emellett az utasoknak joguk lenne továbbá egy legfeljebb 7 kilogrammos kézipoggyászt magukkal vinni, ha a csomag összmérete nem haladja meg a 100 centimétert. A kézipoggyász mellé pedig engedélyeznének egy kisebb táskát is, ami befér az ülés alá.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek