A Magyarországi Evangélikus Egyház püspökei arra kérték az ország összes egyházközségét: március 16-tól ne tartsanak sem istentiszteleteket, sem más gyülekezeti alkalmakat, a temetéseket pedig csak a lehető legszűkebb körben tartsák meg. Ha valahol március 15-én még megtartanák a vasárnapi istentiszteletet, ott ne legyen úrvacsoraosztás, az emberek között legyen két méter távolság, és a létszám ne haladja meg a 100 főt – szólítottak fel. A lelkészeket és a gyülekezetek tagjait arra kérik, hogy segítsenek a rászorulóknak bevásárlásban, gyógyszertári, postai és bármilyen más ügyintézésben. A mostani intézkedéseket legalább virágvasárnapig – azaz április 5-ig, a húsvét előtti vasárnapig – fenntartják. Arról, hogy az egyházi iskolákban miként szervezik meg a távoktatást, külön tájékoztatást ígértek. - írja a hvg.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!