Az MTA Elnökségének nyilatkozata

Az MTA közleményt adott ki kutatóhálózatának elvétele kapcsán.

A Magyar Tudományos Akadémia sajnálattal állapítja meg, hogy az Országgyűlés – a belföldi és a nemzetközi tudományos közvélemény és az akadémiai kutatók egységes kiállása ellenére – elfogadta „A kutatás, fejlesztés és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról” című törvényt, amely elveszi az ország legrégebbi, legtekintélyesebb, legnagyobb hazai és külföldi bizalmat élvező tudományos szervezetének kutatóhálózatát. Különösen fájdalmas, hogy ez érdemi kritika és az új rendszer működésére vonatkozó kormányzati stratégia kidolgozása nélkül történt.

A magyar tudomány iránt érzett felelősségének tudatában az Akadémia a törvény hatálybalépése után is mindent megtesz annak érdekében, hogy képviselje a tudomány érdekeit, kiáll a tudomány szabadsága és a tudományos közélet tisztasága mellett.

Nemzetközi kapcsolatai segítségével értékeli a kutatószervezetek és az egyes kutatók munkáját, az egyes tudományágak helyzetét, támogatja új kutatási irányok kialakítását. Továbbra is fontos feladatának tekinti a tudomány népszerűsítését, a tudományos eredmények megjelenését az oktatásban és a tudománydiplomáciát.

A Magyar Tudományos Akadémia az egész magyar tudományosságot képviseli. Vidéki és határon túli bizottságai, külső tagjai és külső köztestületi tagjai révén összekapcsolja a magyar tudósokat, bárhol is dolgozzanak. Közös fórumot nyújt egyetemi, kutatóintézeti, ipari kutatóknak. A természet-, a társadalom- és a bölcsészettudományok kutatói számára egyaránt lehetőséget nyújt a nézetek, módszerek, szemléletek ütköztetésére, megvitatására, a teljesítmények értékelésének legmagasabb szintű összehangolására.

A Magyar Tudományos Akadémia hű marad alapítója, Széchenyi István szelleméhez.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet