"Az nem úgy megy, hogy a lakók aláírásokat gyűjtenek, mi meg utcára tesszük a bepanaszolt szomszédot"

A szombathelyi közgyűlésen derült ki, hogy milyen hatása van egy kilakoltatásról szóló cikkünknek.

Jelenleg összesen két kilakoltatás van folyamatban a szombathelyi önkormányzati lakásoknál - mondta Czeglédy Csaba, a szociális és lakásbizottság elnöke a szombathelyi közgyűlés csütörtöki ülésén.

Czeglédy arról számolt be, hogy a múlt héten megjelent, egy kilakoltatásról szóló cikkünk Eláztatta a szomszéd lakását, állandóan bulizott, nem fizette a költségeket, most kilakoltatják 2025. May 22. 07:10 nyomán több kezdeményezés indult el, amivel a társasházi lakók valamelyik szomszédjukat akarják kilakoltatni.

A képviselő hangsúlyozta, az önkormányzat senkit sem akar az utcára tenni, a legvégső esetben nyúlnak a kilakoltatás eszközéhez. Idáig hosszú út vezet, több figyelmeztetés, egyeztetés, és csak akkor jön a kilakoltatás, ha bebizonyosodik, hogy a lakó alkalmatlan arra, hogy önkormányzati bérlakásban éljen. Szavaiból kiderült, hogy többen is aláírásokat gyűjtöttek valamelyik szomszédjuk ellen.

"Ez nem így megy" - jelentette ki Czeglédy, aki hozzátette, az egyik kilakoltatásánál a lakó hatalmas adósságokat halmozott fel és nem működik együtt az önkormányzattal. A családban egyébként nincs kiskorú gyermek már - mondta a képviselő.

Beigazolódott, hogy nem képes az együttélésre

A másik, folyamatban lévő ügyről írtunk Eláztatta a szomszéd lakását, állandóan bulizott, nem fizette a költségeket, most kilakoltatják 2025. May 22. 07:10 a múlt héten. A határozatlan időre bérbe adott önkormányzati lakásba 2021-ben költözött be az elhunyt bérlő fiatal rokona. Olvasónk állítása szerint azonnal elkezdődtek a problémák, az új lakók állandóan hangoskodtak, bulikat tartottak, a többi lakó szerint kábítószer-fogyasztásnak is volt nyoma. Nem fizették a rezsit, a távhő és a gáz díját a többi lakó fizette helyettük is, az áramot már kikapcsolták náluk.

.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet