Az önkormányzatok kaptak még egy pofont a kormánytól

Egy péntek este megjelent kormányrendeletben megtiltotta a kormány, hogy az önkormányzatok több pénzt kérjenek a szolgáltatásaikért.

Miután a kormány már korábban megtiltotta az önkormányzatoknak az adóemelést, most előírta, hogy 2021 végéig nem emelhetnek a szolgáltatásaikért szedett díjakon sem – írja a hvg.hu.

A tilalom vonatkozik az önkormányzat által fenntartott költségvetési és nonprofit szervekre, az önkormányzat többségi tulajdonában levő gazdasági társaságokra, valamint a képviselő-testület hatáskörébe tartozó közszolgáltatásra szerződött szervezetekre is.

Két esetben jár mentesség a tilalom alól:

• ha egy korábban megkötött, legalább két éves vagy határozatlan idejű szerződésben számszerűsíthető módon meghatározták a díjemelés mértékét a következő évre;

• ha az önkormányzat már október 31-e előtt jogszabályt alkotott a díjemelésről.

Egy másik új rendelet szerint a bérlő kérésére a veszélyhelyzet végéig meg kell hosszabbítani minden állami és önkormányzati lakás vagy egyéb helyiség bérleti szerződését, majd ezután 90 napig tilos emelni a bérleti díjat. Csökkenteni viszont korlátlanul szabad, még akkor is, ha a bérlő ezt nem kezdeményezi, és ez nem számít a nemzeti vagyonnal való felelős gazdálkodást előíró törvény megsértésének.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek