Az ország tesztelési képességei a határához érkeztek

Valójában fogalma sincs a kormánynak, hányan fertőzöttek - ez derült ki az ITM munkacsoport-vezetőjének nyilatkozatából.

Az Inforádió Aréna című műsorában Oroszi Beatrix, az Innovációs és Technológiai Minisztérium infektológiai monitoring teamjének munkacsoport-vezetője úgy fogalmazott: menne még följebb az a járványgörbe, de nem tud, mert a laboratóriumi vizsgálatokkal megerősített esetszám képezi az alapját, annak pedig a szűk keresztmetszete, hogy ma Magyarországon egy hét vagy egy nap alatt mennyi tesztet vagyunk képesek végezni.

A folytatásban még konkrétabban fejezi ki magát a kormányzati szakember: nem azért nem nő az esetszámunk, mert a járvány nem halad előre, hanem azért, mert a tesztelési kapacitásunk elérte a felső határát. Sőt, még tovább is viszi: a napi esetszámok mindig 800 és 1200 között fognak mozogni, mert ennél több laboratóriumi tesztet egy nap nem tudnak végezni.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek