Az összes pelikánt elaltatták a bécsi állatkertben madárinfluenza miatt

Madárinfluenzás megbetegedés miatt az összes pelikánt elaltatták pénteken a schönbrunni állatkertben - közölte az állatkert orvosa.

Már kedden elaltattak egy pelikánt - más néven borzas gödényt (Pelecanus crispus) -, mert madárinfluenzát diagnosztizáltak nála. A nagyméretű vízimadár még hétfőn betegedett meg. Ezt követően a többi húsz madarat is megvizsgálták és kiderült, hogy mind elkapta a vírust.

Thomas Voracek, az állatkert orvosa azt közölte, hogy a pelikánok elaltatása a hatóságokkal egyetértésben és az állatkert madárállományának védelmében történt.

Az orvos tájékoztatása szerint az állatkertben található további 800 madarat továbbra is kiemelten figyelik, ketreceiket fertőtlenítették, és néhány részleget bezártak. Voracek azt mondta, hogy a vírus csak a madarakra veszélyes, más állatfajokra és emberekre nem.

A madárinfluenza miatt már decemberben óvintézkedéseket vezettek be a bécsi állatkertben, a pelikánokat és a flamingókat sátorban különítették el, valamint fertőtlenítették az állatok lakóhelyeit. Egyelőre nem tisztázott, hogy a madarak hogyan fertőződhettek meg mégis, de a szakértők arra gyanakszanak, hogy a vadon élő szárnyasoktól kaphatták el a betegséget.

A schönbrunni állatkertben élt borzasgödény-kolónia világviszonylatban is jelentős volt, a zoológusok egyelőre nem tudják, pótolható-e valaha.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű