Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Az UEFA fontolgatja, hogy 12 város, köztük Budapest helyett egy házigazdája legyen az Eb-nek

Pedig a Puskás erre épült emlékeink szerint.

Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern München ügyvezető elnöke szerint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) mérlegeli, hogy 12 ország egy-egy városa helyett egyetlen országban rendezzék meg az idén nyárra halasztott labdarúgó Európa-bajnokságot, melynek Budapest is az egyik helyszíne lenne.

"Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a torna különleges rendezésének ötlete akkor vetődött fel, amikor a koronavírus még nem létezett" - fogalmazott a Münchner Merkur/TZ című újságnak a sportvezető. "Ismerem az UEFA elnökét, Aleksander Ceferin hihetetlenül óvatos a koronavírus kapcsán, így azon gondolkodik, hogy ebben a nehéz időszakban nem lenne-e értelmesebb csak egy országban játszani a tornát".

A pandémia miatt egy évvel elhalasztott esemény egyik házigazdája Budapest lenne, a Puskás Arénában három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerülne sor. A jelenlegi állás szerint az Eb-résztvevő magyar válogatott hazai pályán találkozna a világbajnok franciákkal és a címvédő portugálokkal. A magyar főváros mellett London, Glasgow, Dublin, Bilbao, Amszterdam, Koppenhága, München, Róma, Szentpétervár, Bukarest és Baku lenne rendező.

Az UEFA a várakozások szerint márciusban dönt véglegesen a torna sorsáról. Ceferin múlt heti nyilatkozata szerint a lakosság átoltottsága kulcsfontosságú ahhoz, hogy az eredeti terveknél maradjanak. Az Eb-t június 11. és július 11. között rendezik.

MTI

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek

Tovább az oldalra