Az uniós országok sorra tiltják ki az orosz autókat

Előbb-utóbb Magyarországnak is így kell tennie.

Már öt, Oroszországgal szomszédos ország jelentette be, hogy nem engedi be az orosz rendszámú autókat a határaikon – írja az Index . Legutóbb Lengyelország döntött így, de a lengyel döntést csak néhány nappal előzte meg hogy Észtország, Finnország, Lettország és Litvánia is kitiltotta az orosz rendszámú autókat.

A döntések mögött egy új, az Európai Bizottság által kibocsátott irányelv áll.

Az Európai Bizottság szeptember elején frissítette az irányelveit, melyek segítenek értelmezni az Oroszország elleni eddig hozott 11 szankciós csomagot, vagyis a háttér már eddig is adott volt az orosz autók tiltására. Ezt Daniel Ferrie, az Európai Bizottság szóvivője is megerősítette egy sajtótájékoztatón, hozzátéve: Mivel a szankciók részét képzik az uniós jogszabályoknak, ezért azt mindegyik tagállamnak végre kell hajtania.

Azaz a jelenlegi öt ország után más tagállamoktól is várható, hogy a közeljövőben bejelentik az erre vonatkozó tilalmat, vagy csak csendben végrehajtják a minden tagállam számára kötelező szankciót.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek