A madárinfluenza vírus jelenleg főként vadmadarakban van jelen, de az elmúlt hetekben tenyésztett szárnyasállományokban is okozott már megbetegedést a határainkon túl. A vándorló vadmadarak vonulási útvonalai hazánk egész területét érintik, így dr. Bognár Lajos országos főállatorvos Magyarország teljes területét nagy kockázatúnak nyilvánította a vírus megjelenésének veszélye szempontjából – írja a Nébih közleménye.
Ennek megfelelően országos főállatorvosi határozatban azonnali hatállyal, országszerte elrendelte a baromfik kötelező zártan tartását, minden olyan állományban, ahol a kifutó felülről és oldalról nem védett megfelelő erősségű madárhálóval. A Nébih nyomatékosan kéri az érintett gazdákat és tenyésztőket a felelős állattartói magatartásra, valamint a járványvédelmi előírások teljes körű betartására!
Ideértve különösen az alábbi intézkedéseket:
• A baromfikat fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni, itatni. A takarmányt zárt, fedett helyen kell tárolni. Az alom tárolását lehetőleg fedett, zárt helyen vagy fóliával letakarva kell biztosítani. Ezzel a szárnyasok és vadon élő madarak érintkezését lehetőség szerint ki kell zárni.
• Az állatok megbetegedését, illetve annak akár a legcsekélyebb gyanúját azonnal be kell jelenteni az állategészségügyi szolgálat felé! Amennyiben az állattartó részéről ez nem valósul meg, az az állami kártalanításból való kizárást vonja maga után. - írja az agroinform.hu.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!