Azt hitték meghal, kifosztották, de meggyógyult

Négymillió forint, félmilliós elektromos bicikli tűnt el.

A rendőrségre feljelentés érkezett, amely szerint egy 84 éves asszony 2020. május 1. és május 26. között kórházban volt, ezalatt az idős asszony gondozója tartózkodott a lakásában, amelynek során 2020. május 6-án a sértett keresztlánya, a 60 éves M. Judit magához vette a bankkártyáját, azzal az indokkal, hogy az idős asszony távolléte alatt ne maradjon a lakásban őrizetlenül. Továbbá M. Judit férje, a 60 éves M. János a sértett távolléte alatt a lakásból ellopta az idős asszony közel félmillió forint értékű elektromos kerékpárját.

A sértett, miután hazatért a kórházból keresztlányától visszakérte a bankkártyáját, amit május 26-án M. Judit vissza is adott. A pár nappal később érkezett számlakivonat alapján jutott az idős nő tudomására, hogy a kórházi kezelése alatt bankkártyájával pénzt vettek fel, és vásároltak is több mint 4 millió forint értékben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányság kollégái a bejelentést követően 2020. június 3-án a XVIII. kerületi házukban elfogták a házaspárt, és előállították őket. A nő elmondása szerint azért vásárolgatott a kártyával, mert azt gondolta, hogy keresztanyja a kórházban meg fog halni.

A nyomozók a kutatás során nem találták meg az ellopott elektromos kerékpárt, ezért a vagyonvisszaszerzés biztosítása érdekében lefoglalták M. János Infiniti S51 típusú autóját. Az V. kerületi nyomozók M. Juditot információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett, M. Jánost lopás vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A házaspár szabadlábon védekezik. - írja a police.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek