Babát vár Szabó Zsófi

A TV2 műsorvezetője közösségi oldalán jelentette be a nagy hírt.

Megható posztban jelentette be péntek este Instagram-oldalán Szabó Zsófi, hogy babát vár - írja a Blikk. A TV2 műsorvezetője - aki az utóbbi időben rendszeresen feltűnt a Fidesz kampányát segítő DPK-gyűleseken is - azt írta,

„Egy új fejezet Már nagyon vár Anyukád és Apukád, de talán a testvéred, Mendel a legjobban”.

Szabó Zsófi első gyermeke 2017-ben született akkori férjétől, Kis Zsolttól. A pár 2016-ban házasodott össze, de néhány évvel később, 2021-ben elváltak. A műsorvezető ezt követően egy ideig Shane Tusup edzővel járt, de a kapcsolat hamar véget ért.

A hír azért is nagyon váratlan, mert a Mokka műsorvezetőjének a szerelmi életéről Shane Tusup óta semmit sem lehet tudni, ugyanis hétpecsétes titokként őriz mindent a magánéletével kapcsolatban. Arról sem beszélt soha, hogy van valakije, nemhogy ennyire komoly a dolog - jegyzi meg a lap.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű