Baj lesz: az emberek elkezdtek hinni a saját szemüknek

Viszont két százalékuk szerint nem nőttek az árak.

Piaci és kormányzati szakértői vélemények ide vagy oda, a magyarok többsége (egészen pontosan 60 százaléka) úgy érzi, hogy a koronavírus-járvány nyomán kialakult gazdasági válságban két számjegyű mértékben, azaz több mint tíz százalékkal nőttek az árak a mindennapokban az egy évvel ezelőttihez képest - derült ki a Napi.hu megbízásából a Pulzus Kutató által készített friss, reprezentatív közvélemény-kutatásból.

A válaszadók további csaknem egyharmada (31 százaléka) számolt be arról, hogy becslése szerint 5-10 százalék közötti az éves drágulás, míg további 7 százalék érzékelt kis mértékű, 1-5 százalék közötti növekedést.

A friss felmérésben csupán a magyarok 2 százaléka (azaz csupán minden ötvenedik) mondta azt, hogy szerinte nem nőttek árak a mindennapokban az utóbbi egy esztendő leforgása alatt. Összehasonlításképpen: a KSH legutóbbi, augusztusi adatai szerint 2020. nyolcadik hónapjában a fogyasztó árak - miután négy hónapja gyorsultak - 3,9 százalékkal múlták felül az egy évvel korábbi, a nyolchavi átlagos drágulás pedig 3,5 százalék volt. Augusztusban - akárcsak júliusban - a legnagyobb inflációt Magyarországon regisztrálták az EU-ban. - írja a napi.hu.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek