Harmadfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) csütörtöktől a Balaton nyugati medencéjére, mert a vízben a határértéket jelentősen meghaladó klorofill-A szinteket mértek - közölte az OVF az MTI-vel.
A szakemberek azonnal megkezdték az úgynevezett lepel- és mélységi kotráshoz szükséges helyszínek és eszközök előkészítését. A munkálatok Balatongyörök térségében a lehető legrövidebb időn belül megindulnak.
Az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) honlapján megjelent tájékoztatás szerint az algák mennyisége a Balatonból július 13-án, a part mentén vett vízmintákban a nyílt vízinek csaknem a háromszorosa volt. A kora nyári időszakra jellemző fecskemoszatok mellett már megjelentek a késő nyári fonalas nitrogénkötő cianobaktériumok is.
A Balaton vizében lebegő algák fontos szerepet töltenek be a tó életében, túlzott mértékű elszaporodásuk azonban veszélyezteti a fürdőzést és az ivóvízkivételt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!