Gőzerővel készül a 2022-es választásra a Momentum, korábban azt is belengették, hogy hatalomra kerülésük esetén 700 embert lecserélnének az államigazgatásban és kilátásba helyezték, hogy politikusok ellen büntetőeljárásokat is indítanának. A párt a jelek szerint komolyan gondolja, hogy igazi szakemberek segítségével vág neki a 2022-es választási kampánynak. Az egyik Bajnai Gordon lenne, aki az elmúlt tíz évben gyakorlatilag láthatatlanná vált a magyar közéletben.
„Leginkább a szakpolitikusaink felkészítésében fognak segíteni azok, akiket felkértünk” – kommentálta a Blikknek a helyzetet Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, aki hozzátette: nem arról van szó, hogy egy választási győzelem esetén Bajnai például állami posztot kap cserébe. Mindössze szívesen segítenek az ellenzéknek. A Blikk úgy értesült, hogy a Momentumot tanácsadói minőségben segítheti Bajnai mellett volt két külügyminiszter, Jeszenszky Géza és Balázs Péter, az egykori jegybankelnök Bod Péter Ákos, ahogy Oszkó Péter egykori pénzügyminiszter neve is felmerült.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!