Bajnai megszólalt: "Kényelmetlen helyzetben találtam magam"

A volt miniszterelnök Facebook-oldalán reagált arra a sajtóhírre, miszerint visszatér a politikába, méghozzá a Momentum színeiben.

Ezt azonnal cáfolta is, és pontokba szedte, hogy jelenleg mi az álláspontja a közszerepléssel kapcsolatban. Mint írja, immáron civilként, volt kormányfőként a 2014-es visszavonulása óta is aktívan támogatja „azokat a bátrakat, akik hitelesen küzdenek Magyarország polgári, európai jövőjéért, az országot 10 éve maga alá gyűrő maffiakormány leváltásáért.”

Ez az oka annak, hogy segítette Karácsony Gergely főpolgármester választási kampányát, és ezért ajánlotta nyilvánosan az ellenzéki EP-képviselőket. Jávor Benedeket, Molnár Csabát, Dobrev Klárát, Donáth Annát, Ujhelyi Istvánt. Sőt ebből az indíttatásból beszélgetett az elmúlt három évben Fekete-Győr Andrással a kormányzati tapasztalatairól.

Ugyanakkor határozottan kijelenti a posztban: „hozzáállásomban nincs és nem várható változás: a pártpolitikában nem tervezek részt venni, viszont az általam régóta sürgetett ellenzéki összefogás hiteles szereplőit, ha ezt igénylik, mindenkor támogatni fogom.” Hozzáteszi, politikai ambíciói nincsenek.

De ha már megszólalt, akkor a bejegyzése végén hozzászólt a magyar aktuálpolitikát foglalkoztató néhány eseményhez. Jelesül Free SZFE, „avagy önkény helyett Örkény”. Továbbá Iványi Gáborék, az Igazgyöngy Alapítvány, és a Dr. Ámbédkar Iskola melletti kiállásra ösztönöz, illetve a megmaradt független magyar sajtó támogatását kéri. „Ne igyatok a propaganda dögkútjából” – zárja gondolatait.

atv.hu

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek