Színészkedéstől nirvánáig - így él Bajomi Nagy György Szombathelyen

Belestünk az Offside és a Tűzvonalban sztárjának otthonába. Aki nem mellesleg a szombathelyi WSSZ társulatának egyik vezető színésze.

Korábban már jártunk Horváth Ákosnál, Alberti Zsófinál és Endrődy Krisztiánnál, most folytatjuk színészlátogató sorozatunkat. Ezúttal átverekedtük magunkat a betondzsungelen és Bajomi Nagy Györgyhöz néztünk el a Bem utcába, ugyanis a színész itt bérel lakást. Nem volt könnyű dolgunk, vagy húsz perces keresgélés után fújhattuk végre ki magunkat:

Megvan a Bajomi névtábla!

- szólt kollégám. Felcsengettünk, majd egy emeletet lépcsőztünk, Gyuri pedig már az ajtóban várt minket. A színész különösebben nem stresszelte túl magát a nagyvizit miatt, laza otthoni szettben, (mackónadrágban, pólóban és egy fürdőköpenyben) fogad minket. Felkeltettük Gyuri?

Bajomi Nagy György
Mészáros Zsolt

Ami rajtam van egy ’85-ös szentesi köpeny, ez a mai napig hűséges társam. Mindig is szerettem a vízilabdát, de gimiben kezdtem el komolyabban foglalkozni vele. Játszottam régebben a szentesi és a pécsi vízilabda csapatban is. Nagyon nehéz volt otthagynom, persze azért még néha visszaköszön, például nyaranta tartanak Szentesen amatőr vízilabda tornát, ilyenkor a barátaimmal összeállunk és mint öreg legények „vízre szállunk”

- mesélte, miközben az előszobából átvezetett minket a nappaliba.

Bajomi Nagy György
Mészáros Zsolt

Egy tipikus legénylakásba érkeztünk, ami dekorációkat még nyomokban sem tartalmaz. A kreatív rend (leánykori nevén káosz) már birtokába vette a nappalit. Az ágyon elszórtan néhány ruhadarab élvezi az egy-két bútor nyújtotta panorámát. Minden inkább az egyszerűségre, a funkcionalitásra és a kényelemre bazíroz, mint az a fotel, ahova leültetett engem.

Abban a fotelben szoktam fegyelmezetten üldögélni és szövegeket tanulni tévénézés közben és mondogatom: majd egy óra múlva tanulok, aztán amikor letelik, akkor ismét ezt mondom. Nehéz ügy. Ez a tévé egyébként már régóta megvan, az egyik kedvenc tárgyam

- mutatja.

Bajomi Nagy György
Mészáros Zsolt

Aztán előkerül egy másik nagy kedvenc is, ez pedig a laptopja.

Ha van szabadidőm, akkor filmeket, főként sorozatokat nézek ezen. Például a Gengszterkorzót, a Trónok harcát vagy Walking Dead-et. A kedvenc filmem pedig - amit már vagy nyolcszor láttam - A keresztapa trilógia. Nagyon jó színészek játszanak benne és izgalmas a történet is.

Bajomi Nagy György
Mészáros Zsolt

Utunk ezután a konyhába vezet. Ez sincs túlvariálva, sem a berendezés, sem pedig az elrendezés. Akár Mari néni is vígan főzne benne.

Minden fajta házimunkát gyűlölök, csak akkor állok neki bárminek is, ha már nagyon muszáj. Elégedettek vagyok az eredménnyel?

– mutat rá a mosogatóban sorakozó a tiszta edényekre.

Egyébként nem vagyok egy konyhatündér, főzni sem szoktam

- teszi hozzá.

Bajomi Nagy György
Mészáros Zsolt

Gyuri innen tovább kalauzol minket a hálószobába, ami egy albérlethez méltón fullminimalista stílusban lett megálmodva és kivitelezve is. Ez a tér nem csak a pihenést szolgálja Gyurinál, hanem kedvenc könyveit is itt bújja a sárga fényű kislámpa alatt.

Általában azokat a sztorikat szeretem, amikben győz a pozitív hős. Egyébként Szepes Mária Vörös oroszlán című könyve a favorit. Ez a lélekvándorlásról szól, ez azért fogott meg, mert egyrészt Faludy Györggyel is egyet értek, Isten létével vagy nem létével kapcsolatos várakozó álláspontjával, másrészt a reinkarnációnak is adnék egy esélyt. Hát, majd meglátjuk, de bízzunk benne, hogy azért lesz még valami tovább - mondja.

Bajomi Nagy György
Mészáros Zsolt

Gyuri most már inkább az olvasásnak és a tévézésnek szenteli a szabadidejét, nem úgy, mint a gimis éveiben, amikor még P. Mobil, Beatrice és Edda koncertekre járt. A magyar zene iránti rajongása még most is megmaradt, bár azóta inkább Republicot és Tankcsapdát hallgat.

A Mennyország tourist a kedvencem

- árulja el.

Megkérdeztük Gyurit, hogy Szentesen és a vízilabdán kívül mi hiányzik még az életéből.

Egy cica, mert a macskákat mindig is szerettem. De mivel három helyen élek, Budapesten, Szentesen és Szombathelyen, ebből adódóan sokat ingázom, a rengeteg utazásnak pedig nem szívesen tennék ki egy védtelen állatot

- mondja befejezésül.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Autóval a New York–Miami távon: Horváth Ákos és Bajomi Nagy György kalandjai

A két színész dúskált a kalandokban, és még egy filmforgatásra is becsöppentek.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű