Balatonalmádiban óriási a készültség az este kezdődő Fidesz-frakcióülés előtt, ellentüntetők is megjelentek

A hotelhez vezető utakat már a szállodától több száz méterre lezárták, a környéken több ideiglenes térfigyelő kamerát is felszereltek.

Nem ez az első Fidesz–KDNP-frakcióülés Balatonalmádiban, de a helyiek ilyen készültséget minden bizonnyal még nem láttak. A kormánypárti frakciók a hétfőn kezdődő tavaszi parlamenti ülésszakra készülnek fel a szokásos kihelyezett tanácskozással, az összejövetel környéke teljesen el van zárva a külvilágtól, a Mészáros-féle Hunguest Hotelt legfeljebb kétszáz méterre lehet megközelíteni - írja a hvg.hu tudósítója.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A hotelhez vezető összes autó- és gyalogút elején áll egy vagy több rendőr és valtonos, még a József Attila útról nyíló szűk lépcső elején is strázsál egy őrző-védő, annak ellenére, hogy az odavezető járdát is lezárták, vagyis el sem lehet jutni a lépcsőig. A szóban forgó járda a hoteltól több száz méterre van, a telektől magas kerítés választja el. Az érkező képviselők a hotel alatti parkolóban állnak meg, onnan kisbuszok viszik fel őket a hotelbe.

Ez az első frakcióülés a kegyelembotrány, Novák Katalin államfő lemondása és Varga Judit visszavonulása óta, a tervek szerint ezen az ülésen dönt a frakció arról, ki lehet az új köztársasági elnök. Nevek egyelőre nem szivárogtak ki, csak találgatások vannak, a nagyközönségnek meglepetés lesz a jelölt személye - írja a lap.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek