Megsérült egy fiatal dobóatléta, lezárták a szombathelyi dobópályát

A dobópálya jelenlegi állapotában sportolásra alkalmatlan - írta lapunknak a HVSE klubmenedzsere.

"... egy fiatalembert láttam benn feküdni a dobókörben, messziről nem tudtam olyan jól kivenni, de szerintem vérzett is. Ekkor érkezhettek meg a fiatalember szülei, akik azonnal mentőt hívtak és kérdőre is vonták az edzőt, hogy eddig miért nem tette ezt. A mentő hamar kiérkezett a helyszínre ezt követően. Ez a pálya olyan szinten alkalmatlan, bár én nem értek hozzá, de a legtöbb pályán gumiborítású, nem pedig beton a dobókör."

A fenti levélrészlet egy olvasói levélből származik, amit pár napja kaptunk. Olvasónk azt írta, a baleset még a múlt héten történt, de nem tudja, mennyire volt súlyos.

Nyugat.hu

A HVSE és az ELTE-SEK közösen használt dobópályája a Haladás sportkomplexum mögött, a Kenderesi utca mellett van. Ifjú atlétaként itt edzett Annus Adrián, Fazekas Róbert, Gécsek Tibor és Pars Krisztián, most már kevesen használják a pályát.

Ennek ellenére a Haladás sportkomplexumra költött 15,3 milliárd forintból nem jutott semmi némi felújításra, a pálya állapotára idén márciusban már rácsodálkoztunk Miért kell inkább focistának menni, mint dobóatlétának? 2021. March 08. 15:34 , akkor készültek fotóink is.

Nyugat.hu

Az olvasónk által jelzett balesetre rákérdeztünk a klubnál, Szántó Erzsébet klubmenedzser válaszában azt írta, hogy valóban történt egy baleset, a versenyző egy rosszul kivitelezett dobás közben elesett és megsérült. A sérülése nem súlyos, otthonában gyógyul - tette hozzá.

A pálya állapotára vonatkozó kérdésünkre így válaszolt: "A dobópálya jelenlegi állapotában sportolásra alkalmatlan, ezért is került lezárásra."

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport