A szombathelyi Paragvári úton tartott a belváros irányába egy Citroen, neki jobbról, a Bartók Béla körúton pedig egy Fiat érkezett. A Fiat vezetőjének a Stop táblánál kellett volna megállnia, ő azonban ezt nem tette meg. A Citroen az oldalánál kapta el a Fiatot. Mindkét autó megpördült, a Fiat a járdán át a Markusovszky kórház kerítéséig csúszott. A balesetben senki nem sérült meg, szerencsére az érintett járdaszakaszon sem várakozott gyalogos a zebránál.
A Citroen sofőrjétől megtudtuk, éppen annyi ideje volt csak, hogy beletaposson a fékbe és így nem az ő kocsiját kapta oldalba a szabálytalan Fiat. A vezető a közelben lakik, ebben a kereszteződésben már sok hasonló balesetet látott. Szerettük volna megkérdezni a Fiat vezetőjét is, a sofőr viszont inkább fotóink azonnali törlését erőltette.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!