Siklóernyős baleset történt szombat délután az ausztriai St. Radegundban, a Graz-Umgebung körzetben, ahol egy 46 éves magyar férfi szenvedett balesetet – számolt be az ORF.
A stájer rendőrség tájékoztatása szerint a férfi a Schöckl keleti csúcsáról szállt fel, de a leszállás előtt a hőviszonyok hirtelen változása miatt a siklóernyője gyorsulni kezdett, és a pilóta a lejtő felé sodródott. Emiatt nem tudott szabályozottan földet érni, és súlyosnak tűnő sérülésekkel zuhant le.
A férfi csípő- és gerincfájdalmakkal került kórházba: mentőhelikopter szállította a grazi egyetemi klinikára, ahol kivizsgálták. Az ORF úgy tudja, a magyar pilóta időközben már elhagyhatta a kórházat.
Egy osztrák sárkányrepülős is balesetet szenvedett
Ugyanezen a napon egy 68 éves osztrák férfi is balesetet szenvedett sárkányrepülés közben a Raxon, a Neunkircheni járásban. A Rax-kötélpálya hegyi állomásának közelében próbált felszállni, ám a repülőeszköz jobb szárnya egy fához ért, ami miatt tizenkét métert zuhant a földre.
A férfi súlyosan megsérült, mentését helikopterrel, kötéltechnika alkalmazásával végezték. Ezután a badeni regionális kórházba szállították. A mentés idejére átmenetileg leállították a kötélpálya működését.