Halálos baleset a 84-es úton Sárvárnál

Teljes útlezárás van érvényben az érintett útszakaszon.

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt a 84-es főúton, az ostffyasszonyfai kereszteződésben – jelentette munkatársunk a helyszínről.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. január 18-án, 9 óra 15 perc körüli időben a 84-es számú út, 61-es kilométerszelvényében ütközött két gépjármű – közölte a Vas megyei rendőrség.

A helyszínelés teljes útlezárás mellett zajlik, a rendőrök a közlekedőket a 84-es főút és a 88-as főút kereszteződésénél, valamint Sárvár-Hegyközségnél Sárvár irányába terelik.

A katasztrófavédelem közleménye szerint mentőhelikopterre is szükség van a balesetnél, ahova riasztották a sárvári hivatásos tűzoltókat, akik áramtalanították a járműveket.

Az egységek egy beszorult embert feszítővágóval kiszabadítottak és átadtak a mentőknek.

Frissítés:

A mentők körülbelül egy órán keresztül próbálták újraéleszteni az idős sérültet, de nem jártak sikerrel – közölte munkatársunk.

Bővebb információkkal később jelentkezünk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló