Feltehetőleg nagy sebességgel haladt Rábasönjénen egy VW Passat, aminek a sofőrje a település határában kiegyenesített egy kanyart. Az autó betonáteresznek ütközött, majd a levegőbe repült, kiszakította a földből a Sárvár vége táblát és elpörgött egy fa mellett, miközben a kereke is kiszakadt. A roncsból ki tudott mászni a sofőr, akit megfigyelésre Szombathelyre szállítottak.
Egy Suzuki vezetője észrevette az árokban füstölgő Passatot, ezért megállt. Feltehetőleg a mögötte érkező VW Golf vezetője is a roncsot nézte, majd próbált vészfékezni, de belehajtott a Suzukiba.
A Suzukit vezető hölgytől megtudtuk, hogy a VW Passat nagy sebességgel megelőzte őt a településen. Nem akart tippelni, de azt mondta, az autó lényegesen nagyobb sebességgel ment, mint a megengedett, amire abból is lehet következtetni, milyen gyorsan hagyta le a szabályosan közlekedő autót.