A Vas megyében népszerű tánccsapattal, a Shake it Cheerleader-rel fellépő két férfi táncos utazott abban a Skoda Octaviában, ami Szombathely felé tartva egy elé kanyarodó Suzukival ütközött, a 86-os főút 88-as kilométerszelvényénél. A balesetben a Suzuki vezetője súlyosan megsérült, úgy tudjuk a lába több helyen eltört, mellette utazó lánya fejsérüléssel került kórházba.
A Skodában utazó két férfi sérülések nélkül megúszta a balesetet, de autójuk árokba csapódott. A táncosok a mai Falco-mérkőzés szünetében léptek volna fel. Az autót vezető Kondora Bálint elmondta, hogy a jobbról elé guruló autó láttán vészfékezett és próbált kitérni, de már sikertelenül. A táncosok használták a biztonsági övüket és a légzsákok is kinyíltak az autóban, így sem a másik autóval, sem az árokkal való ütközéskor nem sérültek meg, kamion pedig szerencséjükre éppen nem jött szembe velük.
Úgy tudjuk, a Suzukit vezető férfi azonnal elismerte, hogy ő hibázott, nem próbált mentséget találni. Információink szerint egyik vezető sem fogyasztott alkoholt és a Skoda nem lépte túl a megengedett sebességet.