Bálkirálynőből lett a Tisza Párt alelnöke

A Balatonról jött, 18 évesen a füredi Anna-bál szépe volt, most a politikai pályán folytatja – kicsoda Forsthoffer Ágnes?

Forsthoffer Ágnes szeptembertől a Tisza Párt harmadik alelnöke lesz, vasárnap Magyar Péterék kötcsei rendezvényén mutatkozott be a nagyközönség számára.

Az újdonsült politikus az alelnöki feladatok mellett a Tisza turisztika szakértőjeként is feladatokat vállal, ám nem kizárólag a pénzügy-számviteli és marketing diplomája határozza meg a múltját: mint kiderült, egykor ő volt a balatonfüredi Anna-bál győztese is.

1998-ban hódította el a címet, a 187. bálon pedig nyilatkozott is a Füred TV-nek, akkor már csak visszatérő vendégként – szúrta ki a 24.hu.

Forsthoffer Ágnes 18 évesen lett az Anna-bál szépe

„Azt gondolom, egy 18 éves fiatal lánynak nem kell ennél szebb álom, mint részt venni az Anna-bálon, akár a bál szépe címet elhozni, mint ahogy nekem is sikerült fürediként” – nyilatkozta akkor Forsthoffer Ágnes.

Forsthoffer Ágnes jelenleg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének balatoni régióvezetője, valamint a balatonfüredi Tiszta Víz Tisza-sziget kapcsolattartója.

Beszédében elmondta: rá is hatással volt az a szlogen, hogy nincs jobb, nincs bal, csak magyar. Szerinte ma olyan országban élünk, ahol nincs női miniszter, és ahol a miniszterelnök feláldozza a női politikusokat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű