Kiskorom óta komoly szerepet töltenek be a filmek az életemben. Pontosan ezért volt bennem egy vágy, hogy filmkészítéssel foglalkozzak. Eleinte azonban az anyagiak miatt feladtam ezt az álmot, mivel elég költséges filmet rendezni. Olyan filmeket, amilyeneket én szerettem volna, pedig még annál is drágább. Ezért a regényíráshoz fordultam, viszont 2017 végén úgy gondoltam, hogy mégis meg kellene próbálni filmet rendezni. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy nekem ezt kell csinálnom. Ezért egyetemi felvételihez készítettünk egy rövidfilmet, Valóságpont: Okulusz címmel.
A Valóságpont: Okulusz elsősorban a halál utáni élettel foglalkozik, és azt vizsgálja, hogy a politika hogyan használhatja a virtuális valóságot arra, hogy állampolgárai személyiségét betörje, gondolataikat újraírja. Az Életem sorozatként egy tinédzser fiú pár hónapját követi végig, aki egy trauma miatt sorozatként élte meg ezt az időszakot. A megvalósítás (3 különböző képi világ: valóság mód, sorozat mód és kulisszák mögött mód) pedig ezt a mentális állapotot igyekszik bemutatni.
Mennyi idő az elejétől a végéig elkészíteni egy filmet?Ez függ a hossztól és különféle tényezőtől (színészek, helyszínek száma, kinek mikor jó). A két film során nagyon sürgetettek minket a határidők. Ha a forgatókönyvírást nem számolom, akkor az Okuluszt két nap alatt vettük fel. Ezután egy hétig csináltam a vizuális effekteket, mivel azok elég nagy részét teszik ki a filmnek, ugyanis a történet helyszíne nagy részben számítógéppel lett elkészítve. Az Életem sorozatként már egy 25 perces film, ami sokkal több helyszínt és szereplőt vonultat fel. Így ennek a felvétele három napon keresztül zajlott, napi 16 órában, majd egy hónapos utómunkán esett át. A forgatásokat megelőző munka mindkét film esetében nagyjából egy hónapot vett igénybe.
Igen, az Okulusz remekül szerepelt néhány fesztiválon, amikre be tudtuk nevezni. 3 legjobb sci-fi díjat nyert a Top Shorts, a Hollywood Just4Shorts és a Mindfield Los Angeles fesztiválon és egy legjobb első rendező díjat is kaptunk a Oregon International Film Awardson. De leginkább annak örültünk, hogy Berlinben levetítették a Berlin Sci-Fi Filmfest keretein belül. Ami az Életem sorozatként című filmemet illeti, sokkal kevesebb fesztiválra tudtuk nevezni. Miután nem ért el komolyabb sikereket, online elérhetővé tettük.
Gratulálok az eredményekhez. Végezetül egy utolsó kérdés. Mik a terveid?Úgy érzem hibáztam azzal, hogy a rövidfilmes formátumot választottam, mivel jobban szeretek olyan történeteken dolgozni, amelyek hosszabbak, és bőven van időm kibontani a történetet. Másrészt a magyar nyelv is belezavart a képbe, mivel rengeteg magyartalan mondatot kellett kijavítani a filmek szövegkönyvében. Ez valószínűleg azért van, mert az angol nyelvet gyakrabban használom. Több ok mellett ezért is tértem vissza az elmúlt évben a regényíráshoz, de ezúttal már angol nyelven. A Chronos című regényem hamarosan el is készül, mellyel szeretnénk majd egy alapos szerkesztés után kiadóhoz fordulni.