Savaria a Vas Megyei Múzeumok Értesítője 34/1
kötetét, majd dr. Gabler Dénes az MTA Régészeti Intézetének tudományos tanácsadójaDr. Tóth Endre: lapidarium Savariense
című könyvét ajánlotta. Eztán dr. Vígh Annamária, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közgyűjteményi főosztályvezetője tartott előadást.Barokk kincsek új tárlaton
A programsorozat következő állomásaként nyitották meg a Smidt Múzeum megújult állandó kiállításának harmadik részlegét, amelynek címe
Ars longa, vita brevis – A művészet örök, az élet rövid
lett. Az új tárlaton a Smidt Múzeum barokk, empire és biedermeier kincsei kaptak helyet. A rendezvény háziasszonya Dr. Kapiller Sarolta titkárságvezető volt, köszöntőt Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Lazáry Viktor, Szombathely alpolgármestere mondott. A kiállítást Dr. Vígh Annamária főosztályvezetője nyitotta meg.Gyerekprogramokkal is várnak
A rendezvény ma a Vasi Múzeumfaluban reggel 9 órától 15 óráig gyerekprogramokkal folytatódik. Foglakozásokat tartanak a kézműves műhelyekben, 15 órakor kezdődik a faluszínház: Fazekas Mihály: Lúdas Matyiját mutatják be a Paragvári iskola diákjai. Közreműködnek: az iskola Kodály Kórusa és táncosai, a Boglya zenekar és a Gerlicék.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!