Batykó Róbert lett az első Leopold Bloom Képzőművészeti díjas

Az idén először meghirdetett elismerés a magyar képzőművészet nemzetközi jelenlétét kívánja erősíteni.

Az acb Galéria művésze, Batykó Róbert festőművész vehette át a 10 ezer euró értékű Leopold Bloom képzőművészeti elismerést az ír John Wardtól, a díj alapítójától a szombat esti díjátadón a BTM Kiscelli Múzeumban; az idén először meghirdetett elismerés a magyar képzőművészet nemzetközi jelenlétét kívánja erősíteni.

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A háromtagú nemzetközi zsűri – Caroline Hancock független kurátor, kritikus (Nagy-Britannia), Alice Maher képzőművész (Írország), valamint Andrzej Szczerski, a krakkói Jagelló Egyetem Művészettörténeti Intézetének adjunktusa, kurátor, az AICA – Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Lengyel Tagozatának elnöke (Lengyelország) – tagjai indoklásuk szerint azért döntöttek Batykó Róbert mellett, mert "művészete hihetetlen potenciált képvisel, és minden valószínűség szerint be tud kapcsolódni a nemzetközi képzőművészeti dialógusba. Reméljük, hogy tud is élni a lehetőséggel" – mondták.

Batykó Róbert az első Leopold Bloom Képzőművészeti Díj győztese
Nyugat.hu

Az ír Maurice Ward Group és a Ludwig Múzeum ACAX Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Irodája által alapított díj hazai alkotók és rangos külföldi kiállítóhelyek együttműködéséhez, művészek nemzetközi bemutatkozásához, karrierépítéséhez, a kortárs magyar szcéna nemzetközi művészeti életbe történő még intenzívebb bekapcsolódásához szeretne hozzájárulni. A zsűri által legjobbnak ítélt 6 pályázó közül Batykó Róberten kívül Barakonyi Zsombor és Kis Róka Csaba képviselte az acb Galériát, rajtuk kívül Szűcs Attila, Agnes von Uray és Vécsei Júlia volt a díjra jelölve.

Az 1981-ben született Batykó Róbert 2005-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán Klimó Károly tanítványaként. Batykó saját maga által, véletlenül „talált látványokat” jelenít meg festményein – környezetükből kiragadott, vagy a megszokottól eltérő szituációban és nézőpontból látott tárgyakból, tárgyegyüttesekből hozza létre kompozícióit.

Batykó Róbert az első Leopold Bloom Képzőművészeti Díj győztese
Nyugat.hu

Egyéni festészeti stílusában felhasználja a hard edge technikai hagyományait, melyeket szerencsésen ötvöz az előbbi szigorúságát oldó, változatosan texturált festői felületekkel, így az egyszerre absztraktan idegen és mégis valahonnan ismerős látványok kettősségét festői előadásmódja is alátámasztja. Bár Batykó kiindulópontja a valóság, festményei a nemábrázoló művészet hagyományai szellemében vannak megkomponálva, így az arányok, a színek, és a különféle textúrájú felületek és festékanyagok sajátosságainak manifeszt jelenléte a legtöbb esetben elfedik a tárgyi, narratív dimenziót. A felismerés folyamatába való beavatkozás mögött nem nehéz felfedezni azt az alkotói szándékot, hogy a néző figyelmét magára az észlelési aktusra irányítsa, mely mind a kortárs művészet tekintetében, mind kulturális, pszichológiai és egyéb társadalomtudományi vonatkozásaiban aktuális felvetés napjainkban.

Művészetének elismeréseként Batykó 2007-ben Strabag Alkotói támogatásban részesült, 2010-ben pedig az Aviva-díj egyik jelöltje volt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra