Békés sétát szerveznek Bucsuban a tiszta választásokért

Április 20-ra szerveztek demonstrációt a Vas 02-es választókerületben történtek miatt.

Hétfőn, április 20-án „Békés séta a tiszta választásokért” címmel szerveznek megmozdulást Bucsuban. A résztvevők a határőr emlékhelynél gyülekeznek, majd onnan egy közös sétával járják körbe a falut.

A szervezők szerint a demonstráció célja, hogy békés, de határozott módon fejezzék ki tiltakozásukat az „orosz stílusú”, cinikus választási gyakorlattal szemben.

A rendezvény hátterében a Vas 02-es választókerület eredménye áll: Ágh Péter (Fidesz) szoros küzdelemben győzte le Strompová Viktóriát, a Tisza Párt jelöltjét. A kampány során ugyanakkor egy azonos nevű független induló, Magyar Péter is szerepelt a szavazólapon, aki több száz szavazatot kapott, és plakátjain a Tisza Pártéval hasonló vizuális megjelenést használt.

A hétfői esemény szervezői szerint a séta nemcsak a konkrét ügyre reagál, hanem általában is a választások tisztasága melletti kiállást jelképezi.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Programajánló