Beköltöztek a hajléktalanok a Café Freibe

Méghozzá egy fotókiállításra, amely Vass Péter - Bexter - képeiből nyílt. Péter a szombathelyi fedél nélkülieket nem csak lefényképezte, hanem szép lassan meg is ismerte.

Vass Péter - becenevén Bexter - fotóiból nyílt kiállítás hétfőn este a Café Freiben Remény - Hajléktalan portrék címmel. A portrésorozat szereplői szombathelyi hajléktalanokból áll, akikkel Bexter munkája során találkozott. Közülük több már nem él (a kiállításon az ő arcképeik fekete keretben függnek).

Remény - hajléktalan portrék kiállítás
Megnyitó a kávézóban
Garai Antal Atom

A képen szereplőket Bexter nem csak lefotózta, hanem szép lassan meg is ismerte, ezt Bujtás Edit, a Savaria Rehab-Team ügyvezetője is elmondta a megnyitón, majd hozzátette, hogy e képek által jobban megérti életüket. Oroszy Csaba festőművész folytatta a megnyitót, mi pedig készültünk galériánkba pár fotóval.

Hajléktalan portrék
Hajléktalan portrék a fotóra kattintva
Vass Péter Bexter

A kiállítás 2015. február 14-ig látogatható a Café Freiben, nyitvatartási időben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra