2021. június 21-én a rendőrök elfogták és a szombathelyi kapitányságra előállították azt a 37 éves kőszegi lakost, aki Szombathelyen, a Szent Gellért utcában egy közlekedési szituációban, szóváltást követően belerúgott vitapartnere gépkocsijába – írja a Police.hu.
A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták és vele szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.
Hogy mi volt az oka a meglehetősen elfajult közlekedési konfliktusnak, arról nem tesz említést a közlemény, de az utóbbi napok hősége érezhetően kiélezi a feszültséget az utakon.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!