Belső ellenőrzést rendeltek el a Sárvári Gyógyfürdőben

A polgármester ismerősét azzal vádolták, hogy valós munkavégzés nélkül kap fizetést a fürdőtől.

A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a Felügyelő Bizottság határozatát, amely elrendelt egy belső ellenőrzést a Fürdő belső ellenőre és 2 felügyelő bizottsági tag közreműködésével - írja közleményében Sárvár önkormányzata.

Mint azt lapunk is megírta A sárvári polgármester ismerőse állítólag valós munkavégzés nélkül kap fizetést évek óta a Sárvári Gyógyfürdőtől April 04. 19:53 , Kondora István polgármester ismerősét, L.P.-t azzal vádolják, hogy valós munkavégzés nélkül kap fizetést a fürdőtől már évek óta. Az ügyben nyomozás is indult.

Az önkormányzat szerint L.P. nem áll munkaviszonyban a társasággal, megbízási szerződés keretein belül lát el feladatokat a Sárvári Gyógyfürdő Kft.-nél.

A Képviselő-testület az ügyvezető igazgató tájékoztatását többségi szavazással, a felügyelőbizottság elnökének beszámolóját egyhangú szavazással tudomásul vette. A belső ellenőr és a FEB 2 kijelölt tagja az ellenőrzés lezárását követő képviselő-testületi ülésen tájékoztatja a testület tagjait az ellenőrzés megállapításairól. A Képviselő-testület ezt követően haladéktalanul tájékoztatja a közvéleményt az ellenőrzési jelentésben foglaltakról - áll a közleményben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet