A politikus szerint a pedagógusbérek emelése „történelmi léptékű”, és az új illetményrendszer révén a tanári átlagkereset idén eléri a 850 ezer forintot. Az államtitkár azt is elmondta, hogy a béremelések hatására a tanári pálya stabil, tervezhető életúttá vált.
A Belügyminisztérium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint közlése szerint 6008 pedagógus keresete haladja meg az egymillió forintot, közülük 2189-en nem vezető beosztásúak, 2014-en igazgatói, 1805-en pedig igazgatóhelyettesi pozícióban dolgoznak.
Rétvári emlékeztetett: a tanárok bére 2023-ban 32,2 százalékkal, 2024 januárjában további 21,2 százalékkal nőtt, ezt egészítette ki szeptembertől a teljesítményértékelés alapján megállapított bérpótlék. Az első megemelt fizetéseket október elején kapták kézhez az érintettek.
Azt azonban nem részletezte, mekkora tanári kör maradt ki a szeptemberi pluszjuttatásból, vagy hogy hány pedagógus kapott csupán minimális emelést. Miközben a politikus szerint „ma már stabil és megbecsült életút a tanári pálya”, sok iskolában továbbra is komoly pedagógushiány van, és a munkaterhek egyre nagyobbak.
A minisztérium közleménye szerint a változások „fő nyertesei a gyerekek”, mivel a tanárok figyelme és energiája így jobban a diákokra összpontosulhat. Rétvári szerint a bérrendszer reformja a tanárhiány enyhítéséhez is hozzájárul: szerinte több ezer pedagógus és pályakezdő fiatal döntött úgy, hogy a tanári hivatást választja a kedvezőbb anyagi feltételek miatt.
A januári béremelés mértéke a diplomás bérek országos növekedéséhez igazodik majd – tette hozzá az államtitkár.