Bemutatkozott Pálinkás József pártja: az Új Világ Néppárt

Ők a momentumosok apukái és anyukái.

Néhány napja jelent meg a hír, hogy Pálinkás József atomfizikus, az MTA volt elnöke, az első Orbán-kormány oktatási minisztere új pártot alapít. Pálinkás egy ideje feszegette már a Válasz Online-on, hogy készül beszállni a politikába, csütörtökön pedig ez meg is történt lila-rózsaszín-halványkék színvilágú logók előtt. - írja a 444.hu.

„Szerintünk erős ajánlat, hogy eddig nem loptunk és nem hazudtunk, és ezután sem tervezünk ilyet tenni” - hangzott el az Új Világ Néppárt csütörtöki bemutatkozásán. A pártot „pragmatikus néppártnak” nevezik, amiből 2022-re kormányzóképes alternatívát akarnak csinálni. Etikai kódexet is írnak, ami alapján tilos lesz a pártban a gyűlöletbeszéd és a közpénzek nem megfelelő felhasználása. Különösen fontosnak tartják, hogy több nő kapjon szerepet a politikában.

Szövetségeseiket az ellenzéki pártok között látják, és szerintük nem az ellenzéki szavazókat fogják megosztani, hanem a Fidesz-világból tudnak új szavazókat hozni. Elmondták azt is, terveznek jelölteket indítani az ellenzéki előválasztásokon. Az elnökségi tagok maguk is elindulnak. Pálinkás a bemutatkozásra időzítve több interjúban is elmondta, ő maga a miniszterelnök-jelöltségért indulna az előválasztáson.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek