Bemutató közben hasba lőtt egy nézőt a lovas íjász a Bazilika előtt

Távolabbról lőtt, mint kellett volna.

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt jogerősen két év próbára bocsátott az Esztergomi Járásbíróság egy lovas íjászt, akinek a kilőtt nyílvesszeje egy néző hasfalába fúródott – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Horváth Sándor helyettes sajtószóvivő tájékoztatása szerint a férfi 2019 augusztusában a bazilika előtti rendezvényen a lövést az indokoltnál távolabbról indította el. A kilőtt nyílvessző a megcélzott szalmabála szélén megpattant, a földön újra irányt változtatott, majd a nézőtéren tartózkodó sértett hasfalába fúródott.

A megsérült néző, akit megműtöttek, négy hét alatt gyógyult fel. A gondatlan férfit az Esztergomi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével 2 évre próbára bocsátotta. Az ítélet jogerőre emelkedett.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek