Kaptak is béremelést a tűzoltók, de el is vettek tőlük

A pótlékokra persze, ez már nem vonatkozik, viszont lenne új életpályamodelljük.

Már ötödik alkalommal tartott szakszervezeti regionális értekezletet Szombathelyen a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete (HTFSZ), amelyre hétfőn hat megyéből érkeztek résztvevők. Itt volt többek között Tollár Tibor, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, Sallai Péter, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke, Szebeni Andrea, a BM személyzeti főosztályvezetője, valamint Salamon Lajos, a HTFSZ elnöke. Az értekezlet fő témája a rendészeti erők életpályamodellje, ezen belül pedig a bérfejlesztés volt.

Abban reménykedtek a tűzoltók, hogy lényeges változás jön
Mészáros Zsolt

Az életpályamodell három elemre épül:

  • Az első a bérfejlesztés, ami kapcsán az alapfeladatot ellátó állomány (azaz, akik oltják a tüzet, járőrök, nyomozók) bérét idén júliusban 30 százalékkal emelték meg, a személyzeti és gazdasági feladatot ellátó állományét 25 százalékkal, míg a vezetőkét 15 százalékkal. Ezt 2019-ig 50 százalékra növelnék.
  •  

  • A második elem a lakhatási támogatás, amit jövő év januárjában vezetnének be. A tervek szerint különböző lehetőségek közül lehet majd választani. Szóba jöttek már úgynevezett fecskeházak építése, amire friss házasok tudnának pályázni, de szó esett kedvezményes hitelfelvételről is.
  •  

  • A harmadik a biztosítási rendszer fejlesztése, amit a korkedvezményes nyugdíj megszűnése indokol. A tervek szerint minden rendvédelem területén dolgozó évenként kap majd egy havi fizetésének megfelelő összeget, amit egy virtuális számlára tesznek. Figyelembe veszik azt is, hogy akik már régebb óta dolgoznak a rendszerben, azok visszamenőleg is megkapják a juttatást. Ez 65 éves korig szól majd, illetve addig, amíg valaki el nem hagyja a pályát. Ez alól kivételt jelentenek azok, akiket fegyelmivel küldenek el. Az intézkedést 2017-ben vezetnék be.
  • A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
    Támogatom

    -A rendészeten belül nyolc éve nem volt már béremelés, csak különböző pótlékokkal próbálták enyhíteni azt. A pótlékokról pedig tudjuk, hogy bármikor elvehetők, arra hivatkozva, hogy nincs rá keret. Nagyon örültünk, amikor a kormányzat felismerte, most már foglalkozni kell ilyen téren a rendészettel, mert különben elvándorlás lesz a szakmából – mondta el Salamon Lajos.

    A béremelés azonban nem hozott akkora áttörést, mint azt sokan várták.

    - A 30 százalék nem teljesült mindenkinél, mivel a béremelést még a pótlékokkal növelt fizetésre számolták. Az, akinek a fizetése nem érte el a bruttó 210 000-et, az bérpótlékot kapott. Kollégák között nagyon sok ilyen volt, és most, hogy megkapták a 30 százalékos béremelést, innentől fogva nem kapnak bérkiegészítést, mivel a fizetésük így már meghaladta a minimálisan előírt összeget - folytatta Salamon.

    A pótlékok jönnek-mennek, de a feladat változatlan
    Mészáros Zsolt

    -Az általános vélekedés a kollégák között az életpályamodellről, hogy a 2019 annyira távoli dátum, hogy addigra nagyon sok minden történhet még, mivel lesz még egy választás 2018-ban. Ezért nemcsak a tűzoltók, hanem a rendészeten belüli szakszervezet a jövő pénteki tanácson kezdeményezni fogja, hogy az összes elem már 2017-től kerüljön bevezetésre - tette hozzá.

    2015 az életpályamodellek éve?

    Az egészségügyi szakdolgozóknak csak belengették, végül elmaradt, a pedagógusok pedig grátiszt kaphatnak az életpályamodelljük mellé. Ez lesz a PÖCS (Pedagógus Önértékelési Csoportok), ami arról szól, hogy a tanárok figyelhetik egymást, és addig se foglalkoznak majd a fizetésükkel. Azt pedig tényleg csak remélni merjük, hogy a tűzoltók nem kapnak valami hasonlót, mert a TÖCS-csel már nem tudnánk mit kezdeni.

    adó 1% nyugat.hu 2025

    Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

    A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
    Tovább a felajánláshoz!
    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet