Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Betörtek Kásler Miklós sárvári házába

Az ablakon juthatott be a betörő, több mint 7 órán keresztül helyszíneltek az emberi erőforrások miniszterének házánál.

A közelben élők elmondása alapján 13 óra után érkeztek rendőrök a sárvári Hunyadi János utcába, majd szalaggal lezártak egy járdaszakaszt a Petőfi Sándor és a Hunyadi János utcában.

TM/Nyugat.hu

A rendőrök ezután Kásler Miklós házánál dolgoztak több órán keresztül. A szomszédokat arról kérdezték, hogy hallottak-e valami szokatlant az előző éjszaka.

„Vasárnap éjszaka nagyon vadul ugattak a környék kutyái, nem úgy, mint ami megszokott. Még bosszankodtam is miatta, de nem mentem ki megnézni, mi az oka a hangzavarnak” – mondta egy férfi, aki néhány házzal arrébb lakik. Az időpontot egy másik szomszéd is megerősítette.

TM/Nyugat.hu

„Idegesen ugattak a kutyák, de nem sejtettem, mi az oka. Csak azután jöttünk rá, miután délután rendőrök érkeztek. A miniszter úr nem lakik itt, ritkán látjuk, de például a múlt héten itt állt a nagy autó, a tetején a kék lámpával” – mondta el kérdésünkre egy asszony. „A házat egy férfi gondozza, minden nap itt van, szorgoskodik. Évekig nyugalom volt, azonban nemrégiben munkások érkeztek. Ha jól tudom, parkettáztak. Kicsit gyanús, hogy pont ezután törnek be a házba.”

TM/Nyugat.hu

A helyszínen látottak alapján a ház vasútállomás felőli oldalán lévő ablakon juthatott a betörő az épületbe. Arról nincs információnk, hogy mi tűnt el, vagy mekkora a kár. A helyszínen azt is megtudtuk, hogy nemrégiben egy közeli házba is megpróbált betörni valaki, de a házigazda megzavarta.

TM/Nyugat.hu

Kásler Miklós Budapesten született, Sárváron járt általános- és középiskolába. 2012-ben a város díszpolgárának választották. Jelenleg az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere.

TM/Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Sokkoló

Tovább az oldalra