Tegnap este fél nyolckor halálos gázolás történt Cegléden, a Mizsei úton két bringást ütött el egy autós. Egyikük, egy 17 éves lány a sérüléseibe a helyszínen belehalt, társát kórházba szállították. A balesetet okozó autós meg sem állt, segítségnyújtás nélkül hajtott el a helyszínről. A férfit 20 óra 40 perckor, vagyis egy órával a halálos közlekedési baleset után kapták el a rendőrök. A kocsit a 31 éves csemői F. Attila vezette, akit otthonában meg is szondáztattak, és az alkoholteszt pozitív lett. A gázolás gyanúsítottja ellen ittas járművezetés és segítségnyújtás elmulasztása miatt indult eljárás.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!