Biciklis tömegbaleset a Balatonnál

Mentőautók, helikopterek voltak a helyszínen.

Tömeges bukás történt vasárnap az 1. Gella Kupa amatőr országúti kerékpárversenyen, mintegy 50 résztvevő esett el. A velo.hu portál közösségi oldalán az alapító Szilasi László, aki maga is részt vett a viadalon és belekeveredett a bukásba, arról tudósított, hogy a nagyjából 200 fős mezőnyben következett be a baleset, az első körben, három kilométerrel a rajt után a Tótvázsony és Balatonszőlős közti lejtmenetben, közel 70 kilométer/órás sebességnél.

"Sok versenyen láttam bukást, de itthon hasonlót se. Az erdő úgy nézett ki, mint egy horrorfilm. Vér mindenhol, törött bringák tömkelege" - írta Szilasi, aki szerint nagyjából ötvenen estek el a jó minőségű úton, ő maga is a patakmederbe zuhant, ám zúzódásokkal és "ripityára tört sisakkal" megúszta.

Az MTI érdeklődésére Szilasi - aki a Tour de Hongrie versenyigazgatója és a Giro d'Italia magyarországi nagy rajtjának sportszakmai vezetője - azt mondta: szerinte ez az utóbbi húsz év legnagyobb magyarországi kerékpáros versenybalesete. Úgy tudja, a mentőautók és helikopterek folyamatosan dolgoznak, értesülései szerint legalább húsz sérült van, közülük néhány súlyos.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek