Elhunyt Biszku Béla

A volt belügyminiszter, a kommunista pártállam egyik meghatározó politikusa 94 éves volt.

94 éves korában elhunyt Biszku Béla. Az egykori politikus 1957-ben, 36 évesen lett Magyarország belügyminisztere. A posztot 1961-ig töltötte be, majd mint miniszterelnök-helyettes folytatta karrierjét.

Biszku Béla
thestar.com

Biszku Béla neve a rendszerváltás után 2013 októberében került be ismét a köztudatba. Az ügyészség ugyanis azzal vádolta meg, hogy az 1956-os forradalom utáni, fegyvertelen civilekre leadott, halálos áldozatokat követelő sortüzekre ő adta ki a parancsot. 2015 decemberében a megismételt elsőfokú eljárásban a Fővárosi Törvényszék nem jogerősen két év három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a 94 éves vádlottat háborús bűntett miatt, ám fellebbezések folytán másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódott a büntetőper. Aminek végére most Biszku halála miatt pont kerülhet.

Biszku Béláról, és az '56-os megtorlásokról, 2010-ben dokumentumfilmet is forgattak. Ebben a filmben szólalt meg hosszú idő után Biszku a halálbüntetésekről.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A Nyugat nem csak tájékoztat, hanem segít eligazodni a Budapesten kívüli világban is. Helyben vagyunk, ahol szükséged van ránk! Megmutatjuk, ami fontos, elmagyarázzuk, amit tudnod kell.
Támogasd a Nyugat.hu-t!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet