Az azbeszttel szennyezett útszakaszok miatt kellett beavatkoznia a sárvári önkormányzatnak: a város a legsúlyosabban érintett hegyközségi területeken felületi zárással próbálja megakadályozni, hogy a por a levegőbe kerüljön. A munkákra saját forrásból közel 35 millió forintot csoportosítottak át.
Június 10. és 12. között négy érintett utcában dolgoztak a munkagépek. Háromrétegű bitumenemulziós bevonat került a Tölgyfa utcára, a Hegytető utcára, az Újhegy egy korábban nem aszfaltozott szakaszára, valamint az Ostffyasszonyfai utca egy részére.
Az önkormányzat szerint a technológia célja, hogy lezárja a szennyezett felületet és jelentősen csökkentse a kiporzás kockázatát azokon a helyeken, ahol a vizsgálatok azbeszt jelenlétét mutatták ki.
A városvezetés azt közölte: nem elszigetelt esetről van szó, az elmúlt időszakban több pontszerű lakossági jelzés is érkezett más területekről. Ezeknél külön felmérések és mérések következhetnek, a további lépésekről pedig az eredmények alapján döntenek.
A mostani keretből összesen közel 1,7 kilométernyi útszakasz kapott felületi kezelést. Az önkormányzat szerint más helyszíneken már nem feltétlenül ilyen zárás jöhet szóba, de a pormegkötő eljárások alkalmazását is vizsgálják.