Bizonytalan a szombathelyi adventi vásár sorsa

Még nem tudni, mi lesz. De most szavazhat nálunk, hogy Ön szerint legyen-e vagy sem.

Mint arról lapunk is beszámolt, Lefújták a Vörösmarty téri karácsonyi vásárt 2020. October 12. 18:08 hétfőn hivatalosan is lefújták a nagy budapesti adventi vásárt, amit a Vörösmarty téren rendeznek meg minden évben. A szokásos karácsonyi pályázatot idén is kiírták a járvány-helyzet ellenére, de a határidő lejárta előtt egy nappal indoklás nélkül visszavonták a kiírást. A kézműves vásár pályázatát egyelőre nem vonták vissza, így a kézműves termékek és a gasztronómia szerelmesei még reménykedhetnek.

A hír hallatán pedig szerkesztőségünk is elkezdett azon agyalni, hogy vajon mi lesz a szombathelyi vásár sorsa? El is küldtük kérdéseinket az önkormányzatnak, hiszen tavaly ők rendezték az adventi vásárt.

Mészáros D. Zsolt

Válaszuk a következő volt:

Szombathely MJV Önkormányzata folyamatosan figyelemmel követi a szombathelyi és Vas megyei járványhelyzetet és a fertőzöttek növekedésének alakulását. Bízunk benne, hogy valamilyen módon meg tudjuk ünnepelni az adventet 2020-ban is, de egyelőre a vásár megszervezéséről vagy lemondásáról még nem született döntés. Erről majd természetesen időben tájékoztatjuk az érintetteket és a lakosságot is.

Az biztos, hogy a számok nem túl biztatók, így kíváncsian várjuk a fejleményeket. Addig pedig szavazhat is nálunk:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet