Augusztus 24-én kosárlabda vb-selejtezőt játszott Szombathelyen az Arena Savariában a magyar és a litván válogatott. Az Ukrinformra hivatkozó rtl.hu-n olvasható, hogy a találkozón különös incidens történt.
A vendégcsapat drukkerei között ott voltak az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kötelékébe tartozó litván diplomaták is családjaikkal, ismerőseikkel.
A litvánok az Ukrajna melletti szolidaritás jegyében, s mert a háborúban álló ország augusztus 24-én ünnepli nemzeti függetlenségét, a sajátjuk mellett egy kék-sárga zászlót is ki akartak bontani – szól a beszámoló.
Ez azonban nem sikerült, mert az Aréna Savariában szolgálatot teljesítő biztonságiak közbeléptek, mondván, csak magyar vagy litván zászlókkal lehet szurkolni, majd nem sokkal később elkobozták a lobogót, amit az Ukrinform szerint a meccs végén visszaadtak.
Az rtl.hu arról is ír, hogy az Ukrinform szerint a Nemzetközi Kosárlabda-szövetségnek nincs olyan szabálya, ami a résztvevő felektől eltérő nemzeti jelképek megjelenítését tiltaná.
Az országos hírré előlépő ügy lecsapódása Szombathelyen azért is különös lehet, mert amint arról korábban lapunk beszámolt,
Kitűzték az ukrán zászlót a szombathelyi városházára 2022. February 25. 14:20 a szombathelyi városházán februártól egy ideig kint függött az ukrán nemzeti lobogó.
A mérkőzést 88-78-ra a litván válogatott nyerte.
Kérdéseinket elküldtük a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségéhez, a SZOVA Nonprofit Zrt.-hez és a Szombathelyi Sportközponthoz, ha válaszolnak, arról beszámolunk.
Addig azonban arra kérjük Önöket, hogy szavazzanak:
Frissítés (09.02.)
A SZOVA Zrt. közölte lapunkkal, hogy a találkozót az MKOSZ szervezte, amely az Aréna Savariát a meccs időtartamára bérelte az üzemeltetőtől, a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskolától, tehát az ügyben az MKOSZ-hoz forduljunk.
Akiktől megtudtuk, hogy a Szövetség nem adott utasítást más nemzetek jelképeinek tiltására, sőt, a kérdés fel sem merült a mérkőzés előtt. A malőr a szervezet szerint annak köszönhető, hogy egy rendező "rosszul döntött, azt hitte, focimeccsen van".