Többen láttak idegen guruló tárgyat a napokban, utánanéztünk.
Egy világoskék BKV-logós Mercedes autóbuszról van szó, persze nem a 7-es vonalát hosszabbították meg Kelenföldtől. Erről árulkodott a méretes
tesztbusz
felirat is. A Vasi Volántól aztán azt is megtudtuk, vásárolni pillanatnyilag nem szándékoznak, ez egy egyszerű teszthétvége volt, nem több.
Hogy néz ki elöl-hátul? Így: katt!
Vágvölgyi Bálint
A próbapéldányt a volán társaságoknak adják ki, Szombathelyen három napon át használhatták a Vasi Volán gépkocsivezetői, hogy megtudják, milyen is ez a német csoda. Úgy tudjuk, a járgány már a győri utakat koptatja, a teszttúrán a Kisalföld Volán a soros.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!