Feltételezett vagyonmentést akartak megakadályozni Vépen, a Sab Gép- és Berendezésgyártó Kft. telephelyén, ahol kedden munkások elbarikádozták a gyár kijáratát. Egy nagyméretű darut húztak a kijárathoz, egy targoncával rögzítették, majd a Sab munkásai ráültek a szerkezetre. Ezzel akadályozták meg, hogy a Molinari Rail Technology Kft. egy osztrák rendszámú kamionnal kivigye a gyár területéről az általuk elkészített, igen nagy értékű mozdony alvázat.

Úgy tudjuk, a kamiont már a Molinari által bérelt biztonsági emberek kísérték, az még bejutott a telephelyre, kifelé azonban a már említett barikádba és a Sab biztonsági embereibe ütközött. A pihenőre kényszerített kamionban egy tíz év körüli gyerek is ült – az osztrák sofőr fia -, így kényszerűen ő is részese lett két cég egymásnak feszülésének.
A rendőrség négy autóval vonult a gyárhoz és megérkezett Vép város jegyzője is, aki a gyárban tárgyalásokat folytatott a Sab vezetőivel. Úgy tudjuk, érvényes határozat volt arról, hogy a Molinari kiviheti az általa gyártott mozdony alvázat a gyár területéről, ennek a határozatnak azonban nem sikerült érvényt szerezni. Később azonban azt is sikerült megtudnunk, hogy a jegyző nem vizsgálhat minden körülményt egy ilyen határozat kiadása előtt, a szálak pedig ebben az esetben igen csak kuszák.
A helyszínen hiába próbáltunk nyilatkozatot kapni, mi történik éppen, sem a vezetőség, sem a munkások részéről nem mondott senki semmit. Úgy tudtuk az osztrák tulajdonosi hátterű, fémmegmunkálással foglalkozó, stabil hátterű Sab Kft. kb. egy éve adta bérbe az egyik csarnokát a szintén hasonló profilban tevékenykedő osztrák tulajdonosi körrel rendelkező Molinarinak. Az utóbbi cég is nagyrészt hiányszakmában foglalkoztat embereket, ezért szombathelyi gyárakból (pl. a Rábából) szippantottak át munkaerőt. Vannak, akik két hónapja váltottak munkahelyet a Molinari kedvéért. Valójában azonban nem a Sab adta bérbe a csarnokot, hanem a Sab igazgatója, mint magánszemély.
Úgy tudjuk, a Molinarinál kifüggesztettek egy tájékoztatót, amiben a vezetőség tájékoztatja a munkásokat, hogy a Molinarinak nincs bérleti tartozása a Sab felé. Ez igaz, viszont információink szerint a tájékoztatás „nem teljes körű”. A Molinari ugyanis rendezte a bérleti díjat a csarnokot neki bérbe adó magánszeméllyel – a Sab igazgatójával -, nem rendezte viszont a tartozását magával a Sab Kft-vel, amellyel szemben több mint félmillió eurós (több mint 142 millió forint) tartozást halmozott fel közüzemi díjakból és egyéb szolgáltatások díjából. A Sab végezte a Molinari könyvelését, bérszámfejtését és bizonyos karbantartási munkálatokat, valamint az osztrák Molinari Gmbh-nak acélszerkezeteket is gyártottak. Bonyolítja a helyzetet, hogy a Sab Kft. igazgatója információink szerint 26 százalékban résztulajdonosa az osztrák Molinari Gmbh-nak, 330 ezer eurós törzstőkével. A Molinari Gmbh. ellen két hete indult felszámolási eljárás, így a Sab igazgatója a befektetett törzstőkéjét is elbukta.
A magyar Molinarival kapcsolatban heteken belül megindul a felszámolási eljárás. A nagy értékű vasúti eszközöket készítő gyár munkásai már biztosra veszik, hogy a cégnél augusztus elején megszűnik a munkájuk. A gyárban 50 ember dolgozik, dolgozott. Képzettségük miatt többségüket azonnal felszippantják a Szombathely környéki gyárak.
Úgy tudjuk, a Sab „nyomatékosan kérte” munkatársait, akadályozzák meg a Molinari kamion kijutását. A darura ülő munkások órabért kaptak a blokádért. Azok is maradtak, akiknek már régen lejárt a munkaidejük. A két cég biztonsági emberei is a helyszínen maradtak, de tennivalójuk nem akadt. A hosszú órákig tartó blokád alapvetően békés hangulatban telt. Szemtanúi voltunk, amikor sab-os, szabadságon lévő munkás hozott frissítőt molinaris ismerősének.
Úgy tudjuk, a Molinari a magyar törvények ismert kiskapuját akarta kijátszani, amikor Vép város jegyzőjénél birtokvédelmi eljárást indítottak. A jegyző csak azt vizsgálhatta, érvényes-e a bérleti jogviszony és ez alapján hozott egy végzést a bérbeadó magánszemély ellen. A Sab-ot azonban senki nem kötelezte semmire és eljárás sem indult még ellene. A Sab szerint a Molinari a vagyont akarja kimenteni a gyárból, ők pedig ezt próbálják megakadályozni addig, amíg kinevezik a felszámolóbiztost, legalábbis meg nem erősített információink szerint.

A jegyző végzése ellen nem lehet fellebbezni, de a bírósághoz lehet fordulni keresetlevéllel. A Sab-nál attól tartanak, hogy a végzés birtokában a Molinari elszállítja a gépeket, félkész termékeket, amelyek birtokában más néven, máshol, „tiszta lappal” indulnak újra. A kimentett vagyonnal. Úgy tudjuk, egy szentgotthárdi telep került szóba, ahová a Molinari eszközeit szállítanák. A bíróság pedig utólag hiába ad igazat a Sab-nak, addigra a követelés behajthatatlan lesz.
Este nyolc óra után a Molinari munkásai megpróbálták eltávolítani a targoncát, de nem jártak sikerrel. Kilenc órakor a rendőrség távozott a helyszínről, ekkor még sok munkás ült a darun. Fél órával később a bejáratnál szobrozó kamion megfordult a gyárudvaron, lerakta a mozdonyalvázat, majd ezután a daru elgördült a kijárat elől és a kamion távozhatott.
Úgy tudjuk, az esetnek csütörtökön lesz folytatása, amikor a Molinari ismét megpróbálja elvinni a nagy értékű gépeket. Ügyvédekkel és rendőrökkel érkeznek majd a gyárhoz.