Figyelmetlen előzés és gyorshajtás okozott balesetet Söpténél

Kerékpáros előzésébe kezdett egy áruszállító jármű Söpte és Szombathely között, de már őt is előzte egy Opel. A személyautó fás részre csapódott.

Szombathely felé tartott egy kerékpáros Söpte és Szombathely között. A mögötte érkező VW Crafter meg akarta előzni a kétkerekűt, a sofőr azonban nem győződött meg arról, hogy szabad-e az út, így éppen az őt előző Opel személyautó elé került. A nagy sebességgel érkező autó vezetője elvesztette uralmát a járműve felett, a jobb oldali útpadkára szaladt, majd az útról lerepülve egy fás-bokros területre csapódott. Az autó egy hosszú sávban kiirtotta a növényzetet, miközben az anyósülésnél a tető szinte a motorház magasságáig benyomódott.

Előzésben lévő autó elé hajtott a VW Söpte közelében
Előzésben lévő autó elé hajtott a VW Söpte közelében
Tánczos Mihály

A balesetben az Opel anyósülésén ülő utas súlyosan, míg a sofőr könnyebben sérült. A kerékpárosnak nem esett bántódása. A baleset körülményeit szakértő vizsgálja. Vélelmezhető, hogy mindkét sofőr hibázott. A Crafter vezetője nem győződött meg arról, hogy elkezdheti-e az előzést, míg az Opel vezetője feltételezhetően túllépte a megengedett sebességet. A baleset időpontjában az érintett szakaszon nem volt köd, jók voltak a látási viszonyok. Az Opel totálkáros lett.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló