A 112Press rákérdezett a Vas Megyei Rendőr-főkapitányságon a bolgár szerelvényre, onnan pedig közleményben erősítették meg, hogy valóban ugyanarról a járműszerelvényről van szó.
A rendőrök a 89-es számú főúton vonták intézkedés alá azt a sofőrt, aki az általa vezetett járműszerelvénnyel a megengedett legnagyobb össztömeget jelentősen meghaladva közlekedett.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának munkatársai 2019. szeptember 4-én 15 óra 30 perckor, a 89-es számú főút 12-es kilométerszelvényében igazoltattak egy tehergépjárművel közlekedő bolgár állampolgárt – olvasható a police.hu-n.
A sofőr által vezetett tehergépjármű és a szerelvény súlya a megengedett legnagyobb össztömeget jelentősen meghaladta. A rendőrök a szabálysértő állapotot megszüntették.
A járműszerelvény vezetőjével szemben, az intézkedő rendőrök szabálysértési feljelentése alapján a Szombathelyi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya szabálysértési eljárást indított.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!