Pokolgépet találtak egy Párizsba tartó repülőn

A gép kényszerleszállást hajtott végre.

A kenyai hatóságok megerősítették, hogy bombát találtak a Air France Mauritiusról Párizsba tartó járatán. A mosdóban talált szerkezet miatt a gép kényszerleszállást hajtott végre a kenyai Mombasában - írja az Independent.

A kenyai rendőrség közölte, hogy a Boeing 777-es gép fedélzetén 459 utas és 14 fős személyzet volt. Mauritiust este kilenc órakor hagyta el a gép, az úticélja a párizsi Charles de Gaulle repülőtér volt. A 463-as járat kényszerleszállás szándékát 12:37-kor jelezték a pilóták a Moi nemzetközi reptéren. Mindenki biztonságosan elhagyta a gépet. Az egyik utas, Benoit Lucchini elmondta az AP-nek, hogy a repülőn a személyzet profizmusának köszönhetően mindenki nyugodt maradt, az utasok azt hitték, csak valami technikai problémáról van szó. A szerkezetet eltávolították, és bombaszakértők vizsgálták meg. A repteret elkordonozták, a járatokat pedig felfüggesztették.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek